Ed

Itt az ideje, hogy bemutassam egyik helyi pajtimat, Ed-et. Ő is egy érdekes karakter (mondjuk aki korábbi blogjaim olvasta, sejtheti, hogy valahogy mindig nem átlagos emberekkel haverkodom össze).

Koreai származású amerikai srác, aki még életében nem volt nem hogy Koreában, de Ázsiában sem... sőt USA-n kívül sehol. Emiatt az a fura érdekes helyzet állt elő, hogy én mesélek neki Ázsiáról (mivel én voltam már 6-7 ázsiai országban), ő meg szájtátva hallgatja, hogy úúúú tényleg van ilyen, tényleg megeszik azt a szart, és tényleg olyan olcsó a kaja? Ezzel párhuzamosan viszont a koreai kultúrával azért tisztában van, sőt a nyelvet is beszéli valamennyire, mert a családban azért felszedte. Mesél érdekes sztorikat, hogy a nagymamája még mindig alkudozni próbál a szupermarketben a húspultnál - szokás hatalma -, meg a K-pop-ot azért meghallgatja persze.

Első ránézésre egyébként egy tök komoly arcnak néz ki, számos ismerősünknek volt ez az első benyomása, főleg hogy ráadásul tanár a foglalkozása. Valójában egy kölyök, aki kb. ötpercenként képes egy nyolcéves napközis fejet vágva röhögni. Ezenkívül a legnagyobb problémája mindig az evés, mindig éhes, mindig zabálni (de tényleg zabálni) akar, akkor is, ha vacsora után van.
- Mondtam, hogy kellett volna vennünk még egy kiló crawfish-t... - panaszkodik rinyálós pofával.
- De hát most ettünk meg 2 kilót, baszki, ne mondd nekem, hogy éhes vagy - nézek rá kételkedve. Én dugig vagyok.
- Én akkor érzem jól magam, amikor utálom magam azért, hogy megint betegre zabáltam magam!
És tényleg. Minden alkalommal, ha elmegyünk valami kajáldába, addig eszik, amíg nem fáj a hasa, aztán látványosan szenved, hogy mennyire fáj, és hogy soha többet nem eszik ennyit. Aztán másnap reggel küldi az sms-t, hogy cifra fosása van, és hogy ő nem megy még egyszer abba a kajáldába. Persze, hogy az étterem hibája, hogy össze-vissza zabál mindent...
Persze következő héten megint eljátssza ugyanezt.

Mindig hecceljük a haverokkal az ázsiai származása miatt (ami azért poén mert ugye amerikai srác, aki soha nem volt Ázsiában), pl. DWI (Driving While Intoxicated, azaz "ittas vezetés") helyett DWA (Driving While Asian, azaz "ázsiai vezetés"), ésatöbbi. Egyébként nem vagyunk (nagyon) rasszisták, mindenkit egyenlően szivatunk a származása miatt, pl.:

• a holland srácot azzal, hogy náci (egyrészt hófehér bőre van, másrészt a hollandok nem szeretik a németeket)
• a mexikói csajt takarítással és burrito-val (főleg hogy takarítani nem szokott, főzni meg nem tud)
• engem azzal, hogy kelet-európai megélhetési bevándorló vagyok
• de még a helyi amcsikat is azzal, hogy redneck cowboy-ok

Na szóval visszakanyarodva Ed-hez, ma este elmentünk ketten egy ázsiai piacra (jó kis péntek esti program), hogy ott éljük ki az ázsiai próba-vásárlási oldalunkat. Én néha eljárok ilyen helyekre, mert ugye mindig szeretek valami újat kipróbálni... ő viszont pont az ellentéte, ő a bevált finomat keresi.

- Te figyelj, nem akarsz kipróbálni valami koreai nasit? - kérdezi a sorok között bóklászva. Tökéletes összhang: ő eheti a bevált régi dolgait, én meg kipróbálhatok valami újat, érdekeset.
- Csak ha glutén-mentes - válaszolom viccből. A vége az lett, hogy valahogy bevásároltunk rizs-sütit, banánízű chips-et, vörösbab-fagyit, meg még 2-3 különböző dolgot. Ed mindegyikre esküdözik, hogy milyen jó.

A piacról kiérve az első dolog, hogy kipróbáljuk a szerzeményeket... kezdjük a rizs-sütivel. Harapás, nyamm-nyamm.

- Mmm - mondja.
- Mmm - mondom én is diszkréten.
- Mmm - rágcsáljuk mindketten.
- Hát ez rohadt szar - jelenti ki pár másodperccel később.
- Huhh - nyugodok meg, és hagyom abba a rágást - már azt hittem, hogy csak nekem szar, mert fogalmam sem volt, hogy milyennek kellene lennie.
- Nem, ez tényleg szar - köpi ki.
- Jó lesz nagymamádnak.
- Ja, elrakom neki a többit.

Tanulság: így bízz meg az unokád kedvességében, amikor vásárfiát hoz neked a piacról!